Jelen sorok írója úgy döntött valamelyik nap este, hogy megnézi a Hír TV, esti, 21 órás kiadását. Nem jó dolog ugyanis kizárólag egyfelől tájékozódni, látni kell, hogy ott is mi megy. Mennek a bejátszások és egyszer csak az a riport következik, ahol a demokratikus ellenzék tárgyalásairól szól. Itt a hírolvasó felsorolja a résztvevőket...MSZP, Gyurcsány - párt....na itt álljunk meg egy szóra! Sosem volt a szívem csücske a DK és annak vezetője, a volt miniszterelnök, de miért nem lehet kimondani párt nevét? Nem úgy hívják őket ugyanis. Azt sugallja számomra, hogy azt egyszemélyben Gyurcsány Ferenc irányítja. (A bejátszásban amúgy még egyszer használták a fenti kifejezést - A szerk.) Ennyi erővel akkor nevezhetnénk a Fideszt Orbán - pártnak, hiszen úgy is ő dönt minden kérdésben, tehát teljes joggal hívhatnánk így. De nem tesszük és kimondjuk a nevét. Vajon miért nem lehet a dolgokat nevén nevezni? Milyen hátsó szándéka volt ezzel a húzással a Hír TV szerkesztőinek?


Egyre gázabb, amit mostanában a közmédia művel. Sok botrány volt már az MTVA-ban. Az egész igazából Lomniczi Zoltán kitakarásával kezdődött és azóta sikerül mindig eggyel mélyebbre süllyedni nívótlanságban. Tudjuk, mit művelnek a köztévé előtt demonstrálókkal. (Erről már több bejegyzésem is szól, nem részletezem - A szerk.) Az sem elég, hogy a híradóból gyakorlatilag semmit sem tudunk meg. A rádió túlbuzgó szerkesztői kicenzúrázták Eszterházy Péter színházajánlójából a még Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházról szóló részét és már Dés László sem szívesen látott vendég a Magyar Rádió székházában. A sajtóosztály meg túl sokat magyarázkodik. Sok az elnézéskérés. Ez már feltűnő. És persze pofátlan módon hazudnak is. Nem történt erőszak - Crtl C+Crtl V. Ez mindig beválik, hogy ha a tévészékház előtt tüntetőket megint megtámadja a béke Nobel - díjas biztonsági őr brigád. Miért nem kérdezik meg mondjuk Gilicze Mártát, akit az egyik ilyen békés fellépés során össze-vissza rugdosta pár vagyonőr briganti és súlyos sérüléseket szenvedett? Minden ilyen hír, ami a közmédia háza tájáról érkezik, mind azt sugallja, hogy egy velejéig romlott, a szervilizmus mocsarából már ki sem látszó fideszes propagandagépezettel állunk szembe, amely a mi adóforintjainkból van fenntartva.


Felvetődött mostanában egy esetleges előrehozott választás. Kétségtelen, hogy a Fidesz látványos, ám olcsón eladható ígéretekkel már most belefogott a kampányba (10%-os rezsiárcsökkenés, 13 havi nyugdíj). Miután az Alkotmánybíróság kihúzta a talajt az előzetes választási regisztráció alól, a Fidesz túl nyugodtan beletörődött a dologba. Egy ilyen dolog után az a minimum, hogy egy Békemenet végigmegy a főváros utcáin, de a dolgok másképp alakultak. Nem ehhez szoktunk hozzá az elmúlt időszakból, hogy a skacok ilyen könnyen feladják azt, amit elterveztek, pláne azt, amihez ennyire körömszakadtig ragaszkodtak. Valami machináció van a háttérben, miről még csak ők tudnak. Felmerült az előrehozott választás is. Ennek van néhány előnye is. Még mindig ők vezetnek, tehát simán tudnának nyerni. Az ellenzék egyelőre nem döntötte még el, kit utál jobban: egymást, vagy a jelenlegi kurzust. Van egy rakat diák, aki már a tandíjhoz Orbánt kötik, ők is szavaznak már jövőre, de idén még nem. jelen sorok írójának véleménye az, hogy nem lesz idén előrehozott választás. Ugyanis már nem lenne meg a kétharmad, csak egy szimpla többség. És akkor le kellene ülni mindenkivel, ha mondjuk költségvetést akarnak írni, stb. Ehhez nem füllik a foga a Pártnak, Viktor Vezér egyszemélyben akar mindenről dönteni. Inkább maradnak még egy évet teljhatalommal és azt csinálnak, amit akarnak. Bár ki tudja. A hatalom megtartásáért mindenre képesek és azt teszik meg, ami a legjobbnak látszik az adott pillanatban.