Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mondd, te kit választanál...

Döntés kellene: összefog a demokratikus ellenzék vagy sem? Ebben kéne nagyon gyorsan dűlőre jutni, különben baj lesz…

 

A jelenlegi ellenzék állapota ma siralmas. Ezen úgy fest, Bajnai Gordon és az Együtt 2014 sem tudott érdemben változtatni, hiszen a várt egyesülés helyett még jobban széttagolódott az ellenzéki paletta. Mindenki a saját arcát építi, mindenki a saját izmait mutogatja, mikor a tárgyalóasztalhoz kellene ülniük. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mint a legerősebb ellenzéki párt vezetője joggal érezheti úgy, hogy neki kellene lennie a miniszterelnök jelöltnek és pártjának jelentős szerepet kell játszania Orbán bukásában. Ez nem vitás. Azonban Bajnai Gordon egy kipróbált válságkezelő, aki már bizonyított, volt miniszterelnök, tehát a kormányzati fronton több rutinja van, mint Mesterházynak. Nem kérdés, kettejük küzdelméből muszáj lesz valakinek engedni, és kompromisszumot kell kötni. Vagy egyiknek, vagy másiknak. Eközben Orbán akarva – akaratlanul megjelölte, kitől fél. És az a valaki Bajnai. Nem Mesterházy – gárdát emleget Kocsis Máté szinte már minden nap Selmeczi Gabriellával karöltve. (Mint ha azon versenyeznének, melyikük tudja ezt a kifejezést többször kimondani. Viccesek az biztos.)

Persze, nem Orbánnak, hanem az demokratikus ellenzéknek kellene eldöntenie, kit akar jelöltjeként. Szépen is néznénk ki, ha ezt is a Kedves Vezető mondaná meg…

                                                                                                                  

Az időközi választások a napnál is világosabban mutatják: összefogás nélkül nem megy. (Lehet itt hivatkozni mindenféle kifogást keresni, hogy hát ezek hagyományosan „jobbos” körzetek…stb. A lényeg kendőzetlenül villan elénk. Nem megy.) A Fidesz úgy alakította át a választási rendszert, annyit simliskedtek és trükköztek vele, hogy ha csak egy kis rés is van pajzson, akkor megette a fene. Egyéni hősködéssel nem mennek semmire az ellenzék pártjai. Nagyon sokan úgy gondolják, ha majd együtt, közösen feláll a színpadra, Bajnai, Mesterházy és Gyurcsány, akkor elmegy tüntetni és rájuk is szavaz. De addig, ameddig külön – külön, szólóban próbálkoznak, addig mindig ez lesz az eredmény.

Megsúgom, így nem is fog sikerülni a kormányváltás. Ha az ellenzék nem ismeri fel történelmi felelősségét, amely most nehezdik rá akkor bajban vagyunk.

Lehet szomorkodni, miért nincsenek annyian egy ellenzéki tüntetésen, mint a Békemeneten. Hát ezért. Nem látnak egységet, mert nincs. Nem egymást kellene hibáztatni, ki miatt és miért nem fog össze, hanem ezeket félretenni és megkérdezni: túl tudjuk-e magunkat tenni minden sérelmen és érdeken és alá tudjuk-e rendelni az Orbán – rendszer megbuktatásának igénye alá? Ha nem sikerül, akkor ki kéne állni a választók elé és ezt elmondani. Ha így van, akkor ne játsszuk ezt hazug színjátékot, mert akkor becsapják a választókat.

Lehet itt matekozni, meg mondhatnak értemiségiek okos dolgokat, ha a magyar emberek továbbra is a Fideszt szeretnék 2014-től kormányon látni, akkor nincs mese, meg kell előttük hajolni. Ez a demokrácia lényege. (Éppen ezért támad az az érzésem, hogy nem lesz itt kormányváltás jövőre. Még nem ittuk ki eléggé a keserűség poharát. Rájuk kell dőlniük ennek az egésznek, amit csinálnak.)

 

Az nem megy, hogy a demokratikus ellenzék szereplői a nyílt színen egymással küzdenek, mert akkor a választó azt szűri le: nincs egység (jogos a megállapítás) és hogyan tudnák kormányozni jól az országot, ha már ellenzékben ennyire nincsenek egy állásponton? És elmegy az időközi választásokon, szavaz a Fideszre, amely számára úgy tűnik, egységesen csinál valamit. (Közben pedig mindig csak a holnapot akarja túlélni a kormány és bámulatosan eladja nekünk azt, hogy ők milyen konzekvensen végzik a dolgokat. Kétségtelen, remek színjátékot látunk.) A rezsicsökkentéssel sikeresen kiszúrták „azemberek” szemét. De kérdem, ha egy rabló az utcán elveszi tőlünk 20 ezer forintunkat, de megsajnál és visszaad 2 ezret, akkor most jófej? A rezsicsökkentés egy ördögi dolog: egy következő kormánynak muszáj lesz emelnie a díjakat, mert ez nem tartható fent. És akkor ennek a gondját is az utódaik nyakába zúdítják...

Jelen sorait a szerző nem a bántás céljából írta. Nem akart senkibe se belerúgni. Csupán a jóindulat vezérelt, mikor ezeket a gondolatokat megírtam. Ha már csak egy pici változás lesz e bejegyzés miatt, már megérte. De ha csak egyvalaki átgondolja mindezt, akkor is örülni fogok. Remélem, egy sor se igaz, amit írok, csak hát ezt érzem. Remélem, tévedek. 

0 Tovább

Csak óvatosan!

Elkaszálta az Alkotmánybíróság az előzetes választási regisztrációt.


                   Az Alkotmánybíróság 2012. december 17.-ei nyilvános ülése                                                                                    MTI: Szigetváry Zsolt

Tudom, nem sokat ér, de jelen sorok szerzője gratulál a testületnek, amiért meghoztak egy ilyen bátor és komoly következményekkel járó döntést, a kétharmad nyomasztó fölényében. Bebizonyították, hogy alaptalanok voltak azok az ellenzéki kritikák, amely szerint már az AB is a Párt zsebében van. (Jelenleg. Később úgy is oda kerül.) A taláros testület ítélete egy reménysugarat jelent a bizakodóknak, hogy még maradt valami a Fidesz előtti jogállamból és még nem lehet mindent megtenni.
Ám óva intenék attól, hogy örömtüzeket gyújtson az ellenzék. Semmi ok a győzelmi ünnepre. A választást még nem nyerte meg, a kétharmados autokrácia még a fejünk felett van és a fideszes politikusok nem olyanok, mint akik egykönnyen feladják. Úgy érzem, ha még most ebben a pillanatban nem is, de később maguk mellé fogják állítani az Alkotmánybíróságot és akkor aztán valóban minden simliskedést megengedhetnek maguknak.
Szinte már biztos vagyok abban, már törik valamin a fejüket, miként lehet korlátozni a választójogot. Esetleg ott van már az egyik fiókban a B terv. Mindezt azért, hogy minél tovább maradjanak hatalmon. Mondjuk nem regisztrációnak fogják hívni, hanem előzetes feliratkozásnak. Vagy másnak. elég kreatívak a fiúk, ha arról van szó, hogy nehogy leváltsa őket bárki is.
Mondjuk ez a veszély nem igazán fenyegeti őket. Önámítás ellenzéki oldalon az összefogás. Olyan ellentétek feszülnek ugyanis ott, amelyek erősebbek az Orbán - rendszer utálatánál. Ezért nem is értem, miért izmozik a kormány a regisztrációval, hiszen totál felesleges, ugyanis az ellenzék - jelenlegi állapotában - képtelen leváltani a jelenlegi kormányt. Csak sajnos nagyon félnek, ezért inkább, biztos ami biztos alapon bebetonozzák magukat, nehogy még is baj legyen.

                                   A Békemenet 2012. október 23.-án, a Margit körúton
                                                                   (MTI fotó)

Olvastam tegnap a Civil Összefogás Fórumának közleményét. Jelen sorok szerzője több dolgot nem ért. A legundorítóbb az a rész, amelyben közlik (reagálva arra, hogy Kónya Péter, az Együtt 2014 egyik vezetője bejelentette, tüntetni fog az ellenzék, ha trükközik a Fidesz, és bevezeti a választási regisztrációt - A szerk.) hogy, "a Parlament előtti tüntetés fenyegetésére csak úgy tudunk reagálni, hogy jelezzük, ha a Békemenet elmegy a Parlament elé, az +új alkotmányozók+ oda már nem fognak beférni".
Ez nem éppen egy demokratikus megoldás, hogy nem hagyjuk az ellenzéket tüntetni. Ha vonulhat a Békemenet, akkor hadd tüntessen az ellenzék. És édesmindegy, milyen kormányzat van éppen hatalmon. A CÖF másolja a Vezér aljas diktatórikus mentalitását. Ez a fenyegetés, nem az, ha valaki élni merészel azon jogával, hogy tüntetni szeretne. Semmi bajom azzal, ha valaki azért vonul utcára, mert egyetért például az azeri baltás gyilkos kiadatásával, vagy a kisembereket sújtó 16%-os adókulccsal, vagy azzal, hogy a rokkantakat milyen válogatott módszerekkel alázzák meg és minősítik őket munkára alkalmasnak. Vonuljon akár minden nap a Békemenet, korlátozások nélkül, mert nekik is joguk van kiállni valamiért és tüntetni mellette. Cserébe azért elvárható lenne, hogy hagyják azokat is, akiknek véleménye ellentétes az övékkel. Nagy kérés?

0 Tovább

Nem lehet más a politika

Viszontlátásra LMP!


Az én voksomat bebukták. 2 éve azért szavaztam rájuk, mert kezdők voltak, nem mételyezte meg őket a politika, szerettem volna, ha kapnak egy esélyt. Ezt megkapták, amivel nem tudtak élni. Sajnálom, ugyanis többet néztem volna ki belőlük. Csak egy ciklusra futotta ez a csapat. Schiffer András mint ha nem látna tovább az orránál. Úgy fest, az LMP nem foglalkozik az ország sorsával, ugyanazt a mentalitást képviselik, mint a Fidesz, ebben a tekintetben legalábbis. Kizárólag a saját politikai karrierjüket építgetik, amely 2014-ban minden bizonnyal félbe fog szakadni. Ugyanis ki hiszi azt, hogy egy 3%-os párt egyedül képes lesz megverni bárkit is??!! Ugyan már. Az LMP aláírta saját halálos ítéletét. A választók minden bizonnyal arra fognak szavazni, akinek megvan az esélye, hogy leváltsa a Fideszt. Most őszintén: ki fog a különálló pártokra voksolni? Hogy a levesbe menjen az amúgy is értékes ellenzéki szavazat? Könnyen lehet az is, a párt erodálása gyorsabb lesz, mint bárki sejtené. Facebookos reagálások nyomán számomra egyértelműnek tűnik, az LMP nagyon sokat veszített ezzel a döntésével. Bíztam bennük, de a keserű csalódás, amit most érzek.


Orbán Viktor meg dörzsölheti a tenyerét. Ezzel ugyanis az ő malmára hajtjuk a vizet. Ezért vélekedem úgy, hogy 2014-ben is nyerni fog. Az ellenzék széttagolt. És nem úgy tűnik, mint amely egyesülni szeretne. Pláne úgy, hogy a hatalom úgy írja át a választási törvényt, ahogy akarja. Nincs, aki rajtuk kívül bele tudna szólni a folyamatba. Úgy látszik, az ellenzék képtelen túllépni a régi sérelmeken, a személyes attitűdökön, meg a ki tudja min. Nem tudják megérteni és elfogadni azt a tényt: az Orbán - rendszert KIZÁRÓLAG széles összefogással lehet megbuktatni. De ez csak szólam, eljátszunk a gondolattal, hogy milyen jó lenne végre együtt megálljt parancsolni a rendszernek, hiszen nagy az orbáni ellenzék. Igaz, hogy nagy, de képtelen az összefogásra. És akkor megette a fene a kormányváltást. Orbán továbbra is itt lesz 2014 után és azt kell mondani, valahol meg is érdemeljük. Ha nem vagyunk képesek túllátni saját dolgainkon és mindent egy közös érdek alá rendelni. Az összefogás jelen pillanatban egy ábrándnak tűnik. Illúzió, amelybe jó belekapaszkodni, hogy elfeledjük azt a tényt, hogy képtelen az ellenzék egy közös zászló alatt egyesülni az Orbán - rezsim leváltására. Bajnai Gordon kivételével nem nőtt fel a feladat nagyságához. Mint ha még nem akarná felfogni, a fideszesek nem viccelnek, amikor be akarják magukat betonozni akár 20 évre. Ebből is látszik, milyen kevés államférfi van az ellenzék köreiben. Egyre nő azon emberek száma az országban, akik nem kérnek az orbáni világból. De hiába, ha azok, akik őket képviselik, inkább egymással vannak elfoglalva. Mint ha még élne a turáni átok.

Egyszóval: viszontlátásra LMP! Inkább olyasvalakikre adom szavazatomat, akiknek van esélyük elzavarni a Viktort. Nem olyanokra, akik képtelenek kivitelezni ezt a feladatot.

0 Tovább

Öhm, fiúk, talán nem kéne összefogni?

Folyamatos ledöbbenés alatt állok a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal bomlása miatt. Valóban hat még a turáni átok?

Először az LMP jelentette be, ők nem működnek együtt. Keresem a miérteket. Ugyanis a tavaly december 23.-ai tüntetésen elég, tőlük meglehetősen szokatlan radikális hangnemet ütöttek meg. Akkor, én naiv azt hittem, ők benne vannak egy formálódó összefogásban. Majd elkezdtek különcködni, hogy nem fognak össze. Schiffer András távozása mögött is azt a szándékot sejtettem, a többség az együttműködés mellett van, de nem, mily fájó. Annyira különállóak, hogy a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalban sem vesznek részt. Csináljátok csak nyugodtan, maximum 2014-ben nem rátok fogok szavazni, mint 2 éve. Hanem esetleg egy olyan ellenzéki egységre, aminek van is esélye elsöpörni az Orbán-rezsimet. Szerintem nem vagyok ezzel a gondolattal egyedül. Könnyen végzetes lehet, ha az ökopárt továbbra is ezen az állásponton marad. Azon a bizonyos tüntetésen úgy hittem, világos számukra, a jelenlegi kormányt bármi áron el kell küldeni. Magatartásuk azonban nem erre utal. Egyértelműen a válópárt szerepre törnek, ám a rendszert nem lehet megdönteni egyedül. Ezt nem lehet kivitelezni ilyen formában, ahogy ők gondolják. Öngyilkos dolog lehet, amit csinálnak, hiszen 2014-ben a teljes megsemmisülés várhat rájuk. A 4K! kihátrálása is érthetetlen. Ha másik is, akkor én is? Nem értek sok mindent.

Nem tudom, mikor jön rá az összes olyan alakulat, szervezet, vagy bármi, hogy végre megértsék: Orbánékat nem lehet összefogás nélkül leváltani. Ugyanis olyan választási rendszert alakítottak ki, mely kizárt ezen kívül minden más módszert. Persze a hatalom biztos csak röhög ezen és örülnek. Tényleg úgy érzem, még mindig él a turáni átok. Én ugyan nem hiszek benne, de ezek az események elgondolkodtatnak. Valóban mindig a széthúzás okozza vesztünket?

0 Tovább

Cucu blogja

blogavatar

Vélemények szubjektíven, kritikusan.

Utolsó kommentek