Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tengeribeteg lettem a gyorsnaszádon

Újfent témamorzsákat szedegettem össze az elmúlt napokból.

Ismét összegyűltek március 15.-én Orbán hívői a Kossuth téren, lengyelekkel is megfejelve, akik közül sokan azt sem tudták, miért vannak itt, de lelkesen éltették a diktátorunkat. Az Origo beszámolója szerint egy hatéves kislány is üvöltötte a "Viktor Orbán"-t. Úgy látszik, ott is megvan az réteg, aki ugrik az ilyesmikre. Hallani lehetett olyan megnyilatkozásokat is tőlük, hogy milyen jó, hogy nekünk magyaroknak van egy Orbán Viktorunk. Tényleg, milyen rohadt jó, de én szíves örömest lemondanék róla. Ezen az összejövetelen elhangzott két beszéd. Az egyik felszólaló Szájer József volt - aki mint tudjuk, iPaden írta meg ezt a gyönyörű és fantasztikus alkotmányt - és persze a Kedves Vezető is. Az ellentmondásokra Gerő András hívta fel a figyelmet. Szájer egy teljesen normális szónoklatot mondott, amiben semmi kivetnivaló nem volt és amelyben Unio mellett foglalt állást. Aztán jött Orbán, aki meg ennek a szöges ellentétét adta elő. Mi nem leszünk gyarmat (nem mellékes tényező, hogy a gyarmatokra nem szokást pénzt bevinni), EU=Szovjetunió (mikor erre reagáltak Brüsszelben, akkor azonnal előugrott Szijjártó, aki szerint félreértettek valamit. Mindenki hülye, de mi vagyunk okosak!) és nekünk sem fog dirigálni. Nem értem, ezt a kettős hangvételt hogyan emésztette meg a Tisztelt Nagyérdemű? Vagy minderről tudomást sem akarnak venni?

Ez az Orbán-jelenség is egy figyelemreméltó kérdés. Ismét bebizonyosodni látszik, a történelem újraismétli magát, ugyanis bizonyos időként születik egy olyan személy, aki mesterien tudja manipulálni azokat, akik vevők erre. A jelenlegi miniszterelnök zseniális módon ért ehhez és a tömegpszichózishoz. Úgy tudja hülyíteni a tömeget, ahogy ő akarja. Igazi diktátori jellem. Adolf Hitler is rendelkezett ezzel a tulajdonságokkal. Mikor még csak egy maroknyi ember volt vele, akkor még csak nevettek a kis bajuszos csávón és meg lehet nézni, mi lett belőle...

Nagy Navarro Balázsnak és Szávuly Arankának ítélte az év nemzetközi sajtódíját az Olasz Országos Sajtószövetség. Túl azon, hogy blogom is gratulál a két érintettnek, van egy másik vetülete is a dolognak. Az egy dolog, hogy a külföld így jelzi elismerését, azért amiért egyesek küzdenek, de jelzi is a hatalomnak: nem minden úgy van, ahogy a Vezér gondolja. (Emlékezzünk csak vissza: mikor Orbán elkezdte piszkálni Simor András MNB-elnököt, akkor hirtelen ő lett az év jegybankára a felzárkózó régióban.) A helyszín még egy különös adalékkal szolgál. Ugyanis jó pár évvel ezelőtt az olasz média is hasonló problémákkal küzdött, mint a magyar. A jelek szerint tanultak az esetből. 

Szerdán újból történelmi csúcsra ér a benzinár. Le sem merem írni az új árat. Nem tudom, hová tűnt Szijjártó Péter, aki ellenzékben még olyan nagyon a kormányt hibáztatta az üzemanyagok akkori áraiért. Ha már itt tartunk, Török Zsolt és az MSZP minap néhány benzinkútnál akciózott és "Kösz Orbán" feliratú táblákat helyeztek el a bejáratoknál. Furcsa, ellenzékben mennyire érzékenyek lesznek egyes pártok. Legjobb emlékeim szerint pont a választások előtt emelték meg a jövedéki adót, mely sok autósnál gondoskodhatott arról, hogy ne a szocialistákra szavazzon. (Többek között jómagam is idetartozok.) Így mikor ebben a témában megnyilvánulnak, finoman szóval sem hitelesek. 

0 Tovább

Kösz, Viktor

Kedves Viktor!

Úgy hallottam, évértékelő beszédet fogsz tartani február első napjaiban. Biztos hosszú lesz, hiszen annyi minden történt, nemcsak 2011-ben. Ennek kapcsán pontokba szedem, mit köszönhetek Neked és Kormányodnak és szeretném kinyilvánítani mélységes hálámat is, a teljesség igénye nélkül.

 

-Először is köszönöm a 16%-os, egykulcsos adót, aminek hatására kevesebbet viszek haza. Külön öröm, hogy ezt a pénzt azok a nagykeresetű emberek kapják, akiknek eddig is több százezer volt a fizetésük.

-Köszönöm azt a rengeteg új adót, amivel kellemesebbé tetted életem, hiszen levetted azt a súlyos terhet a vállamról, amely az okozott, mire költsem a pénzemet. Te kitaláltad, inkább fizessem be az államnak. Külön köszönet jár a eddig 25%-os áfa 27%-ra való emeléséért.

- Köszönöm a magánnyudíjpénztári vagyon einstandját, melyek csak eltőzsdézték a befizetők vagyonát. Később aztán megvettétek a MOL jelentős hányadát, aminek az értéke nem sokkal később a felére esett. De hát ez nem tőzsdézés.

- Köszönöm, a 425 forintos benzinárat, hiszen ez biztos nem a Ti hibátok, mivel Szijjártó Péter 2008-ban megmondta, az akkor is magas üzemanyag ár a kormány miatt van. Az a fránya "elmúltnyolcév".

- Ennek folyományaként köszönöm, hogy a folyamatos gazdasági ballépések miatt ilyen gyenge a forint az euróval szemben, mely az összes pénzügyemre hat.

- Köszönöm a gazdasági szabadságharcot és hogy megmutattátok: kik a fasza gyerekek Európában, az ennek következtében riogató államcsődöt, valamint azt, miszerint csak 3 hitelminősítőnél vagyunk bóvliban. Ez elképesztő teljesítmény, hiszen ezt eddigi kormányok közül egynek sem sikerült elérni, pláne nem ilyen rövid idő alatt.

- Köszönöm továbbá, hogy az összes gazdasági és pénzügyi lépésed következtében a gazdagoknak még több pénzt adtál, tőlem meg, aki a túlélésért harcol, meg folyamatosan elveszel.

-Köszönöm ezen felül a tandíj bevezetését is. Igaz, 2008-ban még ez ellen lázadoztatok nagyon, de most önköltségnek hívjátok és szembementek a választóitok akaratával.

 

Elévülhetetlen érdemeket szereztél az állam és annak működésének forradalmasításban is.

- Köszönöm, hogy megkérdezésünk nélkül új Alkotmányt fogadtál el. Külön meg kell említenem a választójogi törvényt, mellyel szintén óriási könnyebbséget jelent életemben: nem kell gondolkodnom, kire szavazzak majd legközelebb, hiszen rájöttem, jó vagy Te tíz évig is vezetőnknek, tényleg, minek is ide választás?

- Köszönöm azokat a nagyszerű kinevezéseket, melyek garantálják azt, hogy szinte kizárólag mindenhol a Te embereid üljenek, valamint azoknak a rokonai.

- Köszönöm, hogy véget vetettél annak idején az Alkotmánybíróság garázdálkodásának is. Egy ilyen maradi testület miért is áll a Te forradalmi hevületed útjába.

- Köszönöm az olyan médiahatóság felállítását, melyben ellenzéki tag nem ül és az egész médiát ők felügyelik. Külön és kiemelt köszönet a Klubrádió elhallgattatásáért.

- Köszönöm azt a közmédiát, ahol szintén csak a Te híveid ülnek, akik a párt érdekeinek megfelelően hamisítják meg a valóságot és manipulálják a közszolgálati médiumokat. Köszönöm továbbá a legjobb szakemberek kirúgását és hogy olyan remek emberek lettek munkanélküliek azért, mert nem állnak be a Te szolgálatodba, mint például Nagy Navarro Balázs vagy Szávuly Aranka.

- Köszönöm azt a remek érzést, hogy az ember már nem meri véleményét felvallani sehol sem, mert lehet, másnap ezért el lesz ezért küldve a munkahelyéről.

- Köszönöm, hogy lebontottad a demokráciát, valamint kiiktattad a fékeket és az ellensúlyokat, melyek csak gátolnának Téged. Igazad van, nem is kell ide más párt, jó a Fidesz évtizedekre.

- Köszönöm, hogy összes lépésednek következtében cikinek érzem magyarságomat. Ennek következtében itthon, de leginkább külföldön ég a legjobban a b(l)őr a képemről.

Írhatnék még jó néhány dolgot, ez csak nagy töredéke azoknak a nagyszerű ötleteknek, amikkel megreformáltad az országot, de nem akarlak nagyon untatni. Addig is maradok irántad nagy hűséggel és alázattal

egy alattvalód

3 Tovább

Cucu blogja

blogavatar

Vélemények szubjektíven, kritikusan.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek