Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mézesmadzag

Javában dúl az előrehozott választási kampány. Erre nem csak a kormányzati sikerpropagandát harsogó óriásplakátok utalnak, hanem a pénzosztás is.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár (b) és Giró Szász András (j)  kormányszóvivő bejelenti a béremelést



Másra nem is tud gondolni az ember, mikor Szócska Miklós egészségügyi államtitkár bejelentette, az ágazatban dolgozók fizetésemelést kapnak. Mindezt a cigaretta jövedéki adójának megemeléséből származó bevételből finanszíroznák.
Le kell szögezni: az elgondolás alapvetően dicséretes és támogatandó. Pénzt adni az egyik legkilátástalanabb helyzetben lévő szektorban dolgozóknak nagyszerű. De miért pont most jutott eszükbe? Miért nem tavaly, vagy tavalyelőtt?
Ezt az ötletet már korábban is kitalálhatták volna. Attól tartok csak meg akarják venni az egészségügyi dolgozókat kilóra, hogy jövőre ne felejtsék el, hová szavazzanak. Kinézem belőlük ugyanis. Persze meg kell nézni az egyenleget is, személyre lebontva. Nehogy olyan szemfényvesztés legyen, mint a rezsicsökkentés. Utána kell nézni egyénenként, hogy a 16%-os adókulcs, az adójóváírás elvétele stb. és egyéb megszorító intézkedések mennyit vettek el tőlük. És ha a többségnél ez nagyobb összeg, mint a mostani béremelés, akkor szimpla átverés és szavazatszerzés. Nyilván nem lehet tisztán ítéletet mondani, de ha az arányok nagyon el vannak tolódva, akkor abból le lehet vonni a megfelelő konzekvenciát.


Ha már egészségügy, akkor szeretnék egy megjegyzést fűzni Zsigó Róbert Fidesz szóvivő vasárnapi mondataihoz, aki szintén e témában tartott sajtótájékoztatót. (Mint ha már tudta volna előre, milyen bejelentés lesz hétfőn. - A szerk.) A politikus ott azt állította, hogy a 2002 és 2010 közötti kormányzatok számára egyszer sem sikerült az akkori kormányoknak alkalmat találni arra, hogy az egészségügyi dolgozók fizetését rendezzék, akiknek így a ciklus végére a mindenkori átlagkereset alá esett a bérük - mondta a fideszes honatya. Az egészségügyi intézmények és az ápolók „nem voltak mások, mint költségvetési tétel, egy tizedes jegy a költségvetésben”.
Egy apró észrevétel csak: tudom, a Fidesz a felejtésre alapoz, de mikor is emelték az egészségügyi dolgozók bérét 50%-al? Csak nem az emúttnyóccévben? De bizony, 2002 szeptemberében a Medgyessy - kormány alatt.   


Visszatérve az eredeti témára: mielőtt bárki is hanyatt esne a kormány újabb intézkedésétől, számoljon utána, neki mennyit jelent mindez. Ugyanis a jelenlegi kabinet mestere az emberek professzionális átverésének. És ha az egyenleget megvontuk, utána vonjuk le a megfelelő konzekvenciákat.

Talán még az Orbán - kormány csinál valami olyat, ami nem csak nekik, hanem az embereknek is jó.

0 Tovább

Hantaboy

Orbán Viktor kijelentette, nem fog össze a Jobbikkal. És most jöttünk le a falvédőről.

 

Nem tudom, van-e még valaki, aki elhiszi azt a sok hazugságot és marhaságot, amit Orbán összehordott itt az utóbbi 23 évben. Elvégre annak idején is azt mondta, a kisgazdákkal nem lép koalícióra. És láss csodát, 1998-ban mégis megtörtént. Nemhiába, ő is megmondta, ne azt figyeljék, amit mond, hanem amit csinál. 13 évvel ezelőtt már láttuk mit mondott és mi lett belőle. Nem, mint ha olyan égbekiáltó gond lett volna, csak akkor ne mondjon mást, legyen következetes. Néha már az is megfordul a fejemben, a Kedves Vezető totál hülyének nézi a saját szavazóit.

Szemernyi kétségünk se lehet afelől, ha érdekei valaha bármilyen okból kifolyólag úgy kívánják, fog a Jobbikkal kormányozni. Minden tettét a hatalomért és annak megtartásának rendel alá. Mondott ő már sok mindent, amiket aztán másnap nemegyszer felül is írt. Biztos vagyok benne, amikor ezek a mondatok a feledés homályába merülnek, akkor félrerakja, ha a hatalomban akar maradni. És ha még hozzátesszük Vona Gábornak, a Jobbik elnökének tavalyi mondatait, hogy akár a Fidesszel is összefognak a nemzetellenes MSZP eltakarításáért....

 

Orbán szerint a Jobbik növekvő veszély és nem lenne jó a demokráciára nézve, ha külső támogatásukkal alakítson kisebbségi kormányt. Olyan furcsa hallani ezt tőle, mikor pontosan ő maga jelenti a veszélyt arra a megmaradt demokráciára, ami uralkodása után még nyomokban megmaradt az országban. És addig nem is lesz nyugodt, ameddig nem valósul meg víziója, hogy ő marad hatalmon, ameddig szeretne. A látszat fennmarad, lesznek ellenzéki pártok, lehet tüntetni, a Parlament ülésezik, bár Kövér Lászlótól tudjuk, méltatlan egyáltalán az is, hogy az ellenzék ott ülhet. Az érdemi dolgokba senkinek sincs beleszólása, mert azok Orbán fejében dőlnek el. Ezek az operettdemokrácia jellemzői.

 

Szinte az is hihetetlen, Orbán már totál elveszítette a realitásérzékét és már a látszatra se ügyel. Mi sem bizonyítja mindezt, mint hogy minap Tarlós István társaságában az új Mercedes busz próbaútján lényegében kijelentette, ha nem tetszik neki, kié egy épület, akkor csinál rá egy törvényt, hogy ne legyen az övé. Ezzel beigazolta a külföldi befektetők legrosszabb rémálmait, hogy nincs biztonságban a tulajdonunk. Egy ilyen beszélgetés után ne is lepődjünk meg, ha tömegesen itt hagyják az országot. (Egyesek nyilván most elkezdik magyarázni nem ezt mondta. A mondat mögött húzódó filozófia az ijesztő.)

Sajnos az Alaptörvényben sincs benne a magántulajdonhoz való jog, így aztán senki ne pampogjon, ha egyszer csak ráteszi az állam a kezét, bármire, ami nem az övé.
Ami még elképesztőbb, a Kedves Vezető ezeket a hihetetlen és rémes mondatokat nem zárt szobákból kiszivárgó felvételeken mondja el, hanem a nyilvánosság előtt, kamerák kereszttüzében. És vajon hány olyan dolog van a fejében, amit el se mond??!!

 

El kellene gondolkodni, kit is választott meg az ország teljhatalommal a feje fölé.

0 Tovább

Választások 2013-ban?

Elsőre talán meghökkentő, de ha mögé nézünk, akkor szólnak mellette érvek.

 

A rezsicsökkentést 2012 decemberében jelentette be a kormány. Ez csak egy látszat, hiszen sokak számára rengeteg adót és megszorítást jelent az Orbán - kormány. Ide sorolhatjuk az igazságtalan, egykulcsos, 16%-os személyi jövedelemadót, amely a gazdagoknak ad, de a kiskeresetűektől elvesz. Vagy az adójóváírás intézményének eltörlését (szintén a középréteg szívta meg), de a magánnyugdíjpénztári vagyon ellopása is érzékenyen érintette a befizetőket. Szóval, ha egy egyenleget kívánnák vonni, akkor sokkal több pénzt vett el a kormány egy átlagkeresetű embertől, mint amennyit a rezsicsökkentéssel visszaad. Arról nem is beszélve, hogy ezt visszafizetjük más formában. Ebből adódóan ez egy kampányfogás, ami egyben alkalmas arra, hogy a kormánypártnak több hívet szerezzen. Különösen feltűnő, hogy lassan már fél éve sulykolják és napirenden tartják a témát. Még a szolgáltatókat is kampányeszközként használják. És persze totál hülyének nézik az embereket, mert ráírják nagy betűkkel, hogy "10 százalékkal csökkentettük a rezsidet!!" Mint ha az emberek nem jöttek volna rá maguktól.
Ám sikerült a csalás. A rezsicsökkenés folyamatos propagálása is jelzi, nem igazi a dolog, ezért meg kell győzni az embereket arról, hogy valós. Azonban ez csak egy átverés. Világos, hogy a kormány a népre, mint szavazat tekint, nem, pedig mint emberre.

 

A Portik - Laborc ügy is valami hasonló dolog. Egyrészt el akarták terelni a figyelmet a trafikbotrány okozta sokkról, másrészt remek alkalom az ellenzék lejáratására. Lehet sajtótájékoztatókon harsogni, hogy a baloldal az alvilággal is összefogott. Megjegyzem, nagyon nagy bajban vagyunk, ha a Fidesz hitelt ad egy topbűnöző minden egyes szavára. Már pedig itt ez történik. Ez is azt szolgálja, hogy elijesszék az embereket az ellenzéktől.

És itt van ez a plakátkampány, amelyet tájékoztatási akciósorozatnak neveztek el. Országszerte hangzatos szlogeneket látunk úton - útfélen óriásplakátokon, a tévében. Szinte ömlenek a "jó hírek", nem tudunk úgy megtenni autóval egy hosszabb - rövidebb távot, hogy ne lássunk egy öntömjénező plakátot. Felmerül az emberben, miért ez az egész pályás letámadás, amikor nincs is kampányidőszak. Csak azért, mert előrehozott választára készülnek!

 

Az ellenzék megosztottsága is a kezükre játszik. Ezen a térfélen képtelenek a megegyezésre, sokszor a sajtóban üzengetnek egymásnak a vezetők. A választók ezt a gyengeség jeleként értékelik, és oda voksolnak, ahol erőt látnak. A kormánypártban pedig ez kétségtelenül ott van. A támogatottságuk pedig még mindig stabil, tehát nem lehetnek kétségeink afelől, újra megválasztanák a jelenlegi kormánypártot. A komolyan vehető pártok közül az MSZP, az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció nincs abban az állapotban, hogy valós alternatívát nyújtson a jelenlegi kormánynak. Az előrehozott referendum pedig- elvágná a további ellenzéki összefogást.

 

Ezek a tények azt sugallják, hogy a Fidesznél az előrehozott választás benne van a pakliban. Nem határozták még el, de fenntartják a lehetőségét neki, ha érdekei úgy kívánják, bármikor kiírhassák a referendumot. Ezért kell neki a plakátkampány és a rezsicsökkentés.


Mik szólnak akkor az előrehozott választások ellen?

Az, hogy kétharmaduk van, így egy évig még garantáltan azt tesznek az országgal, amit akarnak. Ha pedig egy korábbi voksoláson csak szimpla többséget szereznek, akkor már korlátozva vannak. Ám ebben az esetben is segítik őket a rájuk szabott törvények, a 9 évre kinevezett strómanok és így tovább. És így nem kellene összefogni a Jobbikkal. Semmi kétségünk, illúziónk ne legyen, ha Orbán Viktor máshogy nem tud bennmaradni a miniszterelnöki székben, akkor velük is koalícióra fog lépni. Mondhat bárki bármit, a Kedves Vezető a tűzzel is képes játszani, annyira ragaszkodik hatalmához.

 

Szólnak érvek és ellenérvek is amellett, miért érdemes, illetve nem érdemes előrehozott választásokat tartani. Hogy végül mi lesz? Majd elválik a jövőben.

12 Tovább

Káoszkommunikáció

Három héten belül már a harmadik kormányszóvivői sajtótájékoztatót tartották az árvízzel kapcsolatban.

 

 Böröcz István, az MTVA vezetője (b) és Giró Szász András (j) kormányszóvivő


Nyilván rosszindulatú vagyok, de ez nagyon gáz. Sajnos itt alapvetően nem arról van szó, hogy kiemelten akarják tájékoztatni a népet, hanem arról, hogy ők is érzik, a március 15.-ei hókáosz alatt az informálás közelített a nullához. Hiába harsogja itt mindenki kormányoldalon, hogy minden milyen flottul ment, ők is tudják valahol mélyen – csak nem reklámozzák – nagyon elszúrták és ők sem tettek meg mindent. Ezt akarják ellensúlyozni a hetenkénti árvízügyi kormányszóvivői tájékoztatókkal.

A tegnapi azonban kiemelkedett mindegyik sajtótájékoztató közül. Ugyanis a vendég Böröcz István volt, az MTVA vezetője. Jelen sorok írója élőben követte az eseményt. Szívós munkával sikerült odáig eljutnunk, hogy kormányszóvivőit hoznak össze azért, hogy bejelentsék: a közmédia végzi a feladatát. B. István arról számolt be, a közmédia híradásaiban rendszeresen lesznek árvízi hírblokkok, sőt még az adást is megszakítják, ha kell. Micsoda megtiszteltetés. Egy normális ország normális közszolgálata így működik, és nem reklámozzák, nem érzetetik velünk, hogy dobjuk magunkat hanyatt, mert ők végzik a munkájukat és informálnak az eseményekről. Teszik a dolgukat, pont.

De ez Magyarország, itt nagy csinnadrattával kell bejelenteni a legalapvetőbb dolgokat is, aminek magától értetődően termeszesnek kellene lennie. Külön hab a tortán, az, hogy mindez a kormány és az MTVA külön megállapodásának köszönhető. Ehhez nincs mit hozzátenni.

Böröcz István tegnap szerepeltetése még egy fontos dolgot üzen: a kormány nem kíván semmit se változtatni a közmédián. Sőt, legitimálja azt, ami a Kunigunda útján történik. Mind, ami székházban, mind azt, ami az épület előtt folyik. Normális országokban, ha semmi köze sincs hozzá, akkor is lemond (legalábbis felmentik) annak az intézménynek a vezetője, akinek regnálása alatt többször, 30-40 biztonsági őr lerohant néhány békés tüntetőt, nem tudni, kinek az utasítására. Sok esetben egyébként a megbízó nevét sem lehetett tudni.

Akkor is lemond, amikor egy volt főbírót kitakarnak egy esti híradóban. Nálunk még prémiumot is kap. Még sorolhatnám azokat a dolgokat, amelyek az MTVA háza táján történtek. Az igazi közszolgálat létrejöttének egyik akadálya pont az, hogy B. és csapata kormányzati hátszéllel bevették a közmédiát. Egy új kabinet első feladata az lesz, ha igazi, valódi közszolgálatot szeretnének és nem egy állami pénzeken működő propagandagépezetet, akkor őket soha többé nem engedik még a Kunigunda útja közelébe se.

Itt pedig megtekinthető a tegnapi, szenzációs kormányszóvivői sajtótájékoztató.

1 Tovább

Bóvliadó

Ugyan nem Szentírás a hitelminősítők véleménye, de hogy jelképes és elgondolkodtató, az biztos.

Még mielőtt valaki belekötne:  nem az ország a bóvli, és nem is a magyar embereket érte itt sértés. A jelző kizárólagosan vezetőinknek jól. Valamit, elkúrtak. Nem kicsit, nagyon. Csak nem merik bevallani, mert az ultragáz lenne és megbillentené a hívők lelkivilágát. Mit rontottak el? Tulajdonképpen mindent. A 16%-os adó bevezetése is hiba, mellyel a szegények járnak rosszul, a gazdagok meg jól. Nem csak ez az egyetlen gond vele. Hanem az, hogy a költségvetésnek sem tesz kimondottan jót. A hiánycélt már most meghaladtuk. És mit csinál a kormány? Adó, adó hátán. Nem elég a baleseti -, a chips, - és az egyéb, mindenféle hülye jelzővel illetett népteher, most jön az internetadó. Nagyon remélem, Brüsszel közbelép. Ugyanis a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában az egyik betelefonáló emlékeztetett arra, a világháló előfizetési díját már terheli áfa. Nem vagyok ezen a téren járatos, ezért lehet, nagy butaság, de ez így elsőre nekem kettős adózásnak tűnik, amit az EU tilt. (Tényleg nem tudom mi, az.) Noha mint tudjuk, nekünk nem dirigál senki, de azért jó lenne, ha valaki vagy valami véget vetne ennek a szürrealista rémálomnak, ami ebben az országban folyik, immár két éve. Mit képzelnek ezek, mekkora a tűrőképességünk? Jól elmond mindent - az immár csontig rágott - 47 ezer forintos megélhetési vízió. Tényleg, meddig tűrünk? Mikor vesszük észre, hogy lassan létbiztonságunkat fenyegeti ez az eszement rezsim? Néhányan már eszméltek, de a többiek merre kóricálnak, ha egy tüntetésre kell kimenni (különösen a lájkhuszárok)? Inkább észre sem veszik a politikát.

Az előbbiekből kifolyólag támogatom nem csak az internetadó, de az újabb közterhek bevezetését. Ez a sokk kelleni fog annak a sok, a politikát ignoráló embernek, mit is szavaztak meg 2010-ben. Valahogy csak kibírjuk, hiszen a Don - kanyarból is jöttek haza élve emberek. Hozzájuk képest a mi problémánk  - úgymond - kisebb. Csak ébredjenek már végre fel azok, akik az orbáni téli álmukat alusszák és ők is mondják: elég volt!

A bóvlikormány eközben meg nem nyugszik. Azért is jó ez az jelző, mert a kabinet összes tagjára illik. Élükön Matolcsyval, aki egy országon kísérletezi ki finoman szólva is elvont közgazdasági elméleteit. És ha végignézzük itt az összes emberüket (Szijjártó, Selmeci, Budai és még sorolhatnám), akkor a történelem bóvlirészlegére fognak kerülni. Jól megérdemelt helyükre.

0 Tovább
«
12

Cucu blogja

blogavatar

Vélemények szubjektíven, kritikusan.

Legfrissebb bejegyzések

2013.05.13.
2013.05.03.
2012.04.22.

Utolsó kommentek