"Ha nem vesztettük volna el a humorérzékünket, akkor egész nap kacagnánk, amikor a baloldal azt mondja, sérül a demokrácia Magyarországon" - jelentette ki tegnap  Orbán Viktor a Századvég konferencián.



      Orbán Viktor a Századvég, Fókuszban a nemzeti érdek című konferenciáján beszél



Egyre nagyobb aggodalommal követem a miniszterelnök mondatait. Sajnos kezdi elveszíteni azt a maradék önkontrollt, ami eddig benne pislákolt. Beszédeit és megnyilvánulásait jelen sorok írója rendszeresen követi. Egy dolgot észre lehet venni: azon megnyilvánulások, amikor Orbán szabad asszociációk alapján fejti ki gondolatait, egyre hosszabbodnak. Pár hete a Keresztény Értelmiségiek győri kerekasztalán például ez az idő kicsivel volt több, mint 37 perc. Tegnap a Századvég konferencián már 44 perc felett járt. (Ide természetesen nem számítom bele azokat az alkalmakat, amikor valamilyen protokollrendezvényen beszél. Mint például az új Mercdes - buszok átadása vagy egy felújított apátság átadása. Mondjuk mikor egy hete a debreceni templomban szónokolt, az kicsit durva volt. Mármint, hogy az a helység, ami elvileg a keresztény vallás szerint Isten háza, oda beereszteni egy politikust beszédet tartani, erkölcsileg enyhén aggályosnak tartom. Legyen szó akár fideszes, vagy szocialista képviselőről.)
Szóval Orbán Viktoron látszik - amit máshogy nem lehet nevezni - az "elfidelkasztrósodás". A kubai diktátornak voltak ilyen vonásai, hogy hosszú ideig tartott előadásokat. Ez is csak egy jelzés a sok közül, hogy valami nem stimmel.


Ami viszont nagyobb baj, az Orbán demokráciafelfogása. Ő ugyanis úgy véli, az előző szocialista kormányok becsapták az embereket, az orruknál fogva vezették az országot és szerinte hozzájuk képest demokrácia van ma Magyarországon.

Ha ez, ami most van, ez az, akkor köszönöm, de nem kérek ebből a demokráciából. Az neki a demokrácia, hogy a fideszes haverok elviszik a trafikok és a földek zömét? Az neki a demokrácia, hogy eddig négyszer módosították szűk másfél év alatt a grántiszilárdságú Alaptörvényt? (Hihetetlen, de annyira amatőrök és kutyaütők az elvtársak, hogy még azt se tudták normálisan megírni.) Az neki a demokrácia, hogy népszavazás nélkül ránk erőszakol egy új alkotmányt? (Azt a röhejes totót, amit kiküldtek, azt ne tekintsünk valódi véleménynyilvánítási felületnek.) Az neki a demokrácia, hogy a médiafelületek túlnyomó része a Fidesz kezében van, a maradék, hozzájuk nem hű médiumokat pedig sanyargatják? (Lásd Klubrádió.) Az neki a demokrácia, hogy a közmédiát pártmédiává silányította? És még sorolhatnám...

És neki demokrácia az, ahol kitagadjuk a másikat a nemzetből, hazaárulónak tartjuk, mert ő másképp látja a világot? Demokrácia az, ahol egy politikai oldal önmagát a hazával definiálja, és aki nem velünk van, az Magyarország ellensége? Normális országokban egyik politikus se sajátítja ki magának azt az érzést, hogy valaki magyar! És pusztán mindezt politikai haszonszerzés céljából. Ha létezik valami, ami gusztustalan, akkor ez az.

("Hazaáruló kommunista" - kapta meg sértését jelen sorok írója, amikor munkájába menet a HÉV-en elkövette azt az orbániában megbocsáthatatlan bűnt, hogy egy Hócipő nevű újságot lapozgatott. Érdekes, de nekem eszembe se jutna mást megszólni, mert mondjuk a nézeteimmel szögesen ellenkező Magyar Nemzetet olvassa.)



Térjünk vissza Orbán Viktorra, aki nyilván nem az orránál fogva vezeti az országot. Ő sosem tenne ilyet.

"Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok." - jelentette ki még 2006-ban. Akkor vajon mit csinált ha nem hazudott?

Arra sem emlékszem, hogy a 2010-es kampányban a Fidesz óriásplakátjain szerepelt volna az a kifejezés, hogy "új Alkotmány", vagy "plusz 29 különadó", esetleg az, hogy "ellopjuk a magánynyugdíjpénztári befizetéseket". Lehet én vagyok feledékeny, de ha bárki olvasta volna, akkor jelezze.

Szóval attól tartok, Orbán vezetésével a szakadék felé tartunk. Vonzó alternatíva pedig nem nagyon létezik.

Egyébként a miniszterelnök ma 50 éves. Csak szólok.