A miniszterelnök napirend előtti felszólalása azt sejteti, nem fogunk unatkozni a választások előtti utolsó politikai szezonban.

 

 

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása a Parlamentben, a háttérben Kövér László házelnök (Fotó: MTI)

 

Semmi újdonsággal nem tudott előrukkolni a kormányfő ebben a beszédben. Tök uncsi volt, semmi izgi. Ugyanazok a sallangok, hazugságok, stb. Egy dologban bizonyosak lehetünk: Orbán nem ugyanabban az országban él. Névleg persze igen, de amúgy nem. A valóság sajnos sok mindenben nem zavartatja magát. Persze, ebből az összeharácsolt pénzhalomból, talán én is így látnám a dolgokat, de ijesztő, ahogy ez a szánalmas pojáca egyre jobban veszíti el a valóságérzékelését.

Ez az idióta hatalom, annak vezetőjével, ezzel a mini diktátorral az élén, bámulatosan adja elő, milyen szisztémában gondolkodnak ők. Egy jól felépített téveszmerendszerben élnek a fideszes elvtársak, miközben eladják, mindent tudatosan csinálnak. Fenéket. A határozottság csak színjáték, sokszor ők se tudják, mi lesz holnap, mindig csak a mai napot akarják túlélni. A holnap nem izgatja őket. Természetesen semmi sem izgatja őket. Orbánnál meg valami nagyon tudathasadásos állapot lehet, amikor önmagát a nemzettel azonosítja, még mindig. Nem vagy te valaki, csak egy utolsó kis diktátor, akit remélem, megérdemelt helyén fog a történelem kezelni.

 

Így a választások előtt nyilvánvalóvá vált az is: Orbán Viktor kilóra megvette a szavazatokat. Béremelés az egészségügyben és tanároknak (utóbbiaknak nem annyi és nem úgy, de ez hosszabb történet), gyed extra, a rezsicsökkentés nevű kamu, és a legújabb: havi két ingyen készpénzfelvétel a bankautomatából. Az eset hasonlatos ahhoz, amikor a házba betör egy rablóbanda, mindent elvisznek, az ékszerektől, a festményektől, nagy mennyiségű készpénztől kezdve minden értékes dolgot, majd távozás előtt a lakóknak visszaadnak pár ezer forintot, jelezve, mekkora jóarc csávók. Itt is valami hasonló dolog történik. Orbánék az utolsó forintokig kizsigerelték a szegényeket, majd utána visszacsepegtetnek a választások előtt valami abból, amit elvettek. Nem értem, miért van az, hogy az ún. elmúltnyocévben 300 forintért fel lehetett lázítani az országot. Most ennek a százszorosát, ezerszeresét hajtják be rajtunk, de sokan, a Birkamenettel az élen, kitörő örömmel fogadják. Mi ez az őrület??!! Csak azért mert, a Viktor mondja??!! Na ne vicceljünk.

Megjegyzem, ha ennek tizedét egy MSZP - kormány csinálta volna, akkor már össznépi ellenállás lett volna belőle.

Szem előtt tartva a politika egyik mondását, miszerint a választó úgy is csak az utolsó egy évre emlékszik vissza. Orbán ezzel tulajdonképpen bevallja, mennyire hülyének tartja azt a népet, amelyre mindig hivatkozik. Gusztustalan dolog ez.

 

 

Egy remekül megkoreografált színjátéknak, ha úgy tetszik, egy Kész átverés show-nak vagyunk részesei, amelyet eddig a jelek szerint készséggel benyalunk. Ehhez természetesen asszisztál egy béna ellenzék. Sokszor fanyar viszolygással vetült fel bennem az utóbbi hetek MSZP- Együtt 2014 csörtéjét figyelve, vajon el tudják-e dönteni, egymást, vagy a rendszert utálják jobban. A sokszor a sajtó nyilvánossága előtt zajló üzengetést mind a Fidesz túlélését segíti. Az ellenoldal vitája, amelynek minden ütése a nyilvánosság előtt zajlik, a választópolgárnak negatív üzenetet jelent és a bizonytalanok még jobban elbizonytalanodnak. Eközben meg Orbán dörzsöli a tenyerét, és azon morfondírozik, milyen jó választási rendszer íratott saját magára a csinovnyikjaikkal. Azt várnám mindenkitől, aki ezek ellen van, viselkedjen már végre államférfi módjára, és ne a saját egyéni meccseiket vívják még egymással, mert akkor nem csak ők, de a magyarok is mennek a levesbe, ha a fideszes elvtársak jövőre is nyernek. Utóbbi esetben semmi kétség nincs, be tudják fejezni azt a rombolást, amelyet elkezdtek. Semmi kétség nem lehet afelől, ha jövőre ők maradnak, akkor évtizedekre, generációkra visszavágják az ország fejlődését, úgy tönkreteszik az országot ezek a brigantik. Egy a lényeg: a saját haveroknak, üzlettársaknak legyen pénz, a többi meg kit érdekel. Hisz jól tudjuk, mindenki annyit ér, amennyije van.

Visszakanyarodva az ellenzék választási esélyeire, nos, az nem sok reményt ad a bizakodásra. A Fidesz hatalomtechnikusai mesteri receptet főztek ki a Párt boszorkánykonyhájában. A kormányváltásra nincs sok esély, jó eséllyel itt marad ez az idióta brancs a fejünk fölött. Amennyiben ez valóban megtörténik, akkor mindenkinek illene elvonulni egy kicsit, és komolyan elgondolkodni, hol hibázott. A demokráciának ez egy hátulütője: ha a diktatúrát akarók többségbe kerülnek, akkor a demokratáknak ezt tudomásul kell venni, nem lehet mit tenni. Akkor ez egy ilyen ország, akinek nem tetszik, annak el kell mennie. Ebben az esetben nincs más alternatíva, ha nem szeretnénk Orbánia csicskásai lenni.

 

 

Ahhoz, hogy az országból egy normális, európai állam legyen, Orbánt el kell takarítani a hatalomból. Attól tartok azonban, egy esetleges vereség után ránk gyújtja az országot, ugyanis nem bírja elviselni, ha kiszorul a hatalomból. Most ha veszítene, sokkal jobban fájna, mint 2002-ben, mert magasabb lóról esne 2014-ben. De nem fog. Mindent meg kell tenni a győzelemért, de ha nem sikerül, akkor tudjuk, miért nem ment.

 

 

(Mielőtt megkapnám a Békemenetes kommentelőktől, hogy Orbán – fóbiás vagyok, tegyünk valamit helyre. A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle. (by: Wikipedia)
Nos, én ettől a szánalmas kis pojácától egyáltalán nem félek, inkább csak nevetek rajta. Sokan okkal félnek tőle, de én nem vagyok hajlandó megtenni ezt a szívességet neki.
Szóval, ez az „érv” ugrott, lehet valami más fogást találni.)