Kicsit nehéz a nullát értékelni, de tegyünk egy próbát.

 


                Orbán Viktor 16. évértékelő beszéde a Millenáris Teátrumban

Nem tudom, mi történt a Kedves Vezetővel. Valószínűleg kiesett a formájából vasárnap délután a Millenárison, mikor szokásos évi szózatát zengte a népnek. Ebből is látszik, Habony Árpád nem akkora kommunikációs zseni, aminek tartják. Semmi újdonság nem volt, csupa olyan panelek, amelyeket bármelyik korábbi megszólalásából összeollózhatnánk. Jöttek a brüsszeli bürokraták, a multik, a bankok, a baloldal, akik csak arra várnak, hogy Magyarország torkát elvágják. Meg persze a permanens háború. Kitűnő rész volt, amikor arról beszélt, nem leszünk gyarmat. Hát persze hogy nem, ha jól emlékszem, nem is olyan rég írt alá Putyinnal egy 30 ezermilliárdos hitelt, de persze, a Birkamenet álciviljei mindent megkajálnak, amit a Viktor mond. Mindig elfelejtem, tilos keresni a racionalitást és a valóságot ezekben a beszédekben, mivel ezek nem a gondolkodó értelmes embereknek szólnak, hanem a fanatikus híveknek. Durva dolog azt mondani, hogy rezsicsökkentés eredmény. Kellett hozzá pár óra, ameddig megírták, beadatták egy képviselővel, a szavazógép megszavazta és láss csodát, kész a választási csodafegyver. Más kontójára könnyű nagyvonalúnak lenni.
Abban kétségtelenül igaza van, hogy 2010-ben rendszerváltás volt. Az addigi, hibásan és tökéletlenül működő demokratikus rendszert eltörölte egy alkotmányos puccs, amely azután a Fidesz Zrt. pénzéhségének kiszolgáltatta az országot. Ehhez persze a mai napig asszisztál az ellenzék, és ez nem az ő, hanem a mi bajunk. Abban is egyet kell értsek vele, ez az ország nem az, mint négy éve. Akkor demokrácia volt, most pedig egy orbánista stílusú félautokráciának lehetne hívni.
Felívelő korszak küszöbén állunk – mondja Orbán. „Ezen a küszöbön kell együtt átlépnünk, amihez ki kell tartani a világos, egyenes beszéd mellett, és nem szabad visszacsúszni a hímezés-hámozás világába, ahol egy ordas nagy hazugságról azt mondják, nem bontották ki az igazság minden részletét.”
Túl azon, hogy mindez egy durva hallucináció, engem hagyjon ki ebből a sztoriból. Fura hallani tőle az egyenes beszéd kifejezést úgy, hogy képes akár egy mondata második felével agyoncsapni az elsőt.


Egyre jobban kezd aggasztani a Kedves Vezető, mindig mélyebbre süpped a lázálmába, a nagyobb baj csak az, hogy rántja vele az országot. Végtelenül leegyszerűsített sémák, hogy ne kelljen gondolkodni, mert az fárasztó és felelősségteljes. Ezekkel a kifejezésekkel talán nem is az a baj, hogy mindegyik ordas nagy baromság, hanem az, hogy végtelenül aljas szándék húzódik mögöttük. Ezekkel lenézik a magyar embereket, hülyének gondolják, amiért csak ilyen egyszerű, fekete – fehér sémákban tud gondolkodni. Ez azt jelenti, nem tart többre minket, akik nem képesek belátni, a világ sokkal összetettebb és bonyolultabb, mint néhány demagóg, szavazatleső szöveg. Bankok, multik, brüsszeli bürokraták – mindez csak arra kell, lehessen kikre ujjal mutogatni, miért nem sikerülnek a dolgok. A mai beszéd pedig pontosan ugyanezekből a semmitmondó, demagóg elemekből állt.

Orbán Viktor mélyen a formája alatt teljesített ma, pedig meggyőződésem, tud ő jobbat is. Hogy az erre való képessége elveszett belőle, vagy csak talán most valamilyen számításból nem mutatta meg… ezt majd a jövő dönti el.