A miniszterelnök minap azt mondta, "két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek". (Ezzel a mondatával a Nemzetközi Valutaalapra gondolt - A szerk.)
Nem irigylem szegény Orbánt, folyton csak várni elég idegtépő lehet. Éppen ezért elképzeltem, milyen gondolatok járhatnak fejében egy átlag IMF- váró napon.

Reggel 8 óra: Nos, ideültem a tárgyalóasztalhoz, megittam a kávémat, felvettem a legjobb öltönyömet, remélem ma megjön az IMF.

9 óra: Biztos, ami biztos, kinyitom az ajtót, hadd lássák, én itt vagyok és hozzám be lehet jönni.

10 óra: Furcsa, de még mindig nem jöttek. Mondjuk most mondta be a rádió, hogy dugó van a (Liszt)Ferihegyi gyorsforgalmin. De akkor nem értem, minek van az a kék villógó...na mindegy.

12 óra: Elmegyek megebédelek, csak nem azalatt érkeznek meg, míg kajálok. Ha esetleg mégis is így lesz, akkor azt mondom, nehéz egy ilyen kócerájt elvezetni.

13 óra: Az ebédet megettem, nagyon finom volt, de nem értem, hol van az IMF. Lehet, most ők esznek.

14 óra: Ha nagyon akarnák, akkor már itt lettek volna. De talán délután jönnek.

15 óra: Basszus, ezt nem hiszem el!! Lassan már két hónapja itt ülök ennél az asztalnál, de még mindig nincsenek itt! Ez az arcátlanság netovábbja! Annyira szeretnének nekünk pénzt adni és tessék, senkit sem láttam tőlük.

16 óra: Na gyerekek, ebből elegem van. Ezek nem tudják, ki vagyok én? Nem igazán illik egy ilyen embert megvárakoztatni! Inkább elmegyek a hajléktalanokhoz vagy letiplizek Felcsútra! Csak pazarlom itt a drága időmet! Ha annyira akarnak nekünk zsozsót adni, majd beszéljenek a Tomival, én leléptem!