Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Őszödözők kíméljenek!

Muszáj felülni a Fidesz legújabb kampányfogásának?             

 

Immáron kezdek abban biztos lenni, hogy kormánytól és ellenzéktől függetlenül valami nem stimmel. Újra beszédtéma, mi volt nyolc évvel ezelőtt, ki szervezte, miért a 2006-os eseményeket. A Fidesz részéről teljesen érthető, amiért bedobták a történetet. Nem tudnak semmit se felmutatni az embereknek, teljesítményük a nullával egyenlő, a rezsiátbaszással nagyon nagyra vannak, és úgy tesznek, mint ha ez valami lenne. Az eset hasonlatos ahhoz, amikor egy utcai rabló elveszi az embertől a fizetését, de hogy lássuk, milyen jófej, a saját pénzéből ad párszáz forintot. Ebből próbálnak meg politikai tőkét kovácsolni. ám mivel ők is tudják, ez igen soványka, kell még valami más is. Őszöd erre tökéletes.
Illetve arra is, hogy újra felmelegítsék a „hazug Gyurcsány” – feelinget. Ezzel egyébként ellenzékben már sikerült nyerniük 2010-ben, akkor nagyot. Értem, győztes csapaton ne változtass, de kérdés, le lehet-e ennyi bőr húzni a történetről, a jelenben mennyire fog működni a négy évvel ezelőtti mechanizmus.


Dermedten figyelem, milyen szinten asszisztál az ellenzék a Fidesz kampányához. Sajtótájékoztatók, médianyilatkozatok, Habony Árpád és Orbán Viktor pedig a háttérben dörzsölik tenyerüket, mert minden a terv szerint alakul. Normális országban ez a kérdés már csak politikai ínyencek között fordul elő, mert annyira régen történt, hogy ennek már semmi relevanciája sincs a jelen eseményeire. Nem értem, ennyire téma szűkében vannak, hogy csak ezzel tudnak támadni? Nem a múlt csatáit kell megvívni. Hatalmas bajnak tartom, amiért ez eddig is napirenden volt és egész egyszerűen a realitásérzék elveszítésének vélem, ha az elkövetkező időkben ezzel bárki – a Fideszt leszámítva – foglalkozna. Foglalkozzanak azzal, mi lesz akkor, ha Orbánékat valami véletlen folytán sikerülne eltakarítani, mert amit maguk mögött fognak hagyni, az egy igazi disznóól lesz. Ez az igazi kihívás, nem az őszödi kazetta rejtelmei. Remélem, ezt nagyon hamar belátják.
Az emberek zömét ez nem érdekli. Lesz attól valakinek több pénze, mert megtudjuk a felvétel útját? Vannak ennél a problémánál sokkal fontosabbak is, ez valahol úgy az első ötvenbe nálam nem fér bele, ha rangsorolni kellene a bajokat.

Hidegen hagy, hogy Katalin, Imre vagy Ferenc mit csinált vagy nem csinált Rózsa-Flores Eduardo lakásán, miközben Szabó Bálint a két éve halott Tito kutyát sétáltatta. Vagy így volt, vagy nem, közös átfedés, hogy egyik opció se húzza fel politikai libidómat.

 

Izgassa azokat Őszöd, akiknek ez a legfontosabb problémájuk. Őket irigyelem.

0 Tovább

Őszöd live show újratöltve

Kicsit sok a kitakarás, az egész kampányszagú.

  Gyurcsány Ferenc a Parlament ablakából nézi az ellene tüntetőket 2006 őszén


Nyilvánosságra kerültek az őszödi beszéd titkosszolgálati jelentései. (Ezek itt és itt olvashatóak.) Az ebben foglaltakból súlyos konzekvenciák következnek. Azt, hogy maga Gyurcsány Ferenc tudtával és beleegyezésével került ki a hanganyag, nem kell különösebben magyarázni, feltéve, hogy így van. De tegyük fel, mi van, ha a kormány csak manipulálni akar? Az is lehet, ez csak egy félrevezetés, ez nem a végleges anyag, hanem egy közbenső fázisban készített jelentés. Nem feltételezem, hogy hamisak a dokumentumok. A titkosszolgálatok működéséről nem ismerünk sokat – és ez a normális. Filmélményekből táplálkozhat az emberek többsége, azonban ezek a tapasztalatok azért nagyon messze esnek a valóságtól. Ezen ismeretek hiányában írom, azt, amit írok. Feltűnő a sok kitakarás. Lehet, megvan ennek a maga oka, de feltűnően nagy mennyiségben vannak ott a dokumentumban a fekete négyszögek. A sötét területek nagy száma miatt nem állnak össze a mozaikok, a jelentések inkább feltételezésekre és vadabbnál-vadabb összeesküvés elméletek legyártására alkalmasabbak, mint a valóság megismerésére.

Meggyőződésem, a kampány részei a most nyilvánosságra került akták. Kérdezem, miért nem tavaly, vagy teszem azt, a választások után jöttek elő velük? Most, a választások előtt ötven nappal kellett bedobni a köztudatba, valamilyen oknál fogva, amelyet egyelőre nem látunk. Csak sejtés van, ez pedig a terelés. Bedobnak gumicsontokat a népnek, amelyen aztán lehet rágódni a villamoson, remek témát szolgáltat az orvosi rendelők várójában, van beszédtéma. A kormány (ezen belül Habony Nemközszereplő Árpád) remekül tematizál. Kapóra jön, hogy a szokásos kampányeszközökön felül (óriásplakát, utcai jelenlét stb.) akadnak extra felületek is és szerették volna, ha most erről szólna minden. Lám, céljukat elérik, már hány sort leírtam, pedig írhattam volna a botrányos német megszállási emlékmű tervéről, vagy a botrányos a paksi bővítésről is. Figyelemelterelés, addig se ezekkel foglalkozzunk, hanem vegyünk elő a régi lemezt, Őszödöt, ezen vannak még kitűnő falatok, amelyeket még nem rágtunk le. Kezükre játszik 2006 őszének kibeszéletlensége is. Nem véletlen, amiért az akkor történtek valamilyen formában újra – újra felbukkannak. (Elég, ha a Heti Válaszban tavaly nyilatkozó volt DK-tag nyilatkozatára gondolunk.)

 

Jelen bejegyzés nem ennek a válságos időszaknak az igazságát kutatja. Sajnos nem rendelkezem elég információval, hogy magabiztos következtetéseket vonhassak le, ki, mit, miért csinált ebben a krízisben.

 

Egy biztos, ha ég a ház, nagy baj van, vagy valamiért a szükség van egy kis elterelésre, elég előhúzni Őszödöt, a többi meg jön magától.

3 Tovább

Őszöd, a beakadt tű

Folyton ugyanazok az érvek a kormányközeli sajtóban. Elkúrtuk, hazudtunk. Tök uncsi. Valami új nincs?

                                                                                                                                          

Szándékosan nem jobboldalit írok, ugyanis a kormánypárt és a nyomukban engedelmes kutyaként csaholó média ettől roppant messze van bizonyos tekintetben. Az igazi konzervatívok alapvetően egy demokráciában szeretnek élni és nem egy olyan félázsiai, személyi kultusz jellegű országban, amelyben most. Elég csak megnézni Orbán Viktor Facebook oldalán egynéhány kommentet. Olyan szerelmes áhítat csöpög némelyikből, amely valami egészen elképesztő. Ilyen szinten nem lenne szabad imádni egy politikust se. OV profi marketinggel el tudja adni magát a csodálóinak, tegyen bármit is.
Ne ámítsuk magunkat, hogy a racionalitás bármit is nyom a latban. Túlnyomórészt a feltétlen hit dominál. Orbán ezt természetesen ki is használja és meg is lovagolja. Aki meg valami rosszat ír, az nem a nemzet tagja és hazaáruló. A kormányfő tudatos stratégiát épített erre.

És akkor itt térjünk vissza írásom fő témájára, Gyurcsány Ferencre, akiben szavazóinak zöme nem vakon hitt, mint Orbánban, hanem észérvek alapján gondolkodott. Ezért is szavazták le anno azt a pártot. A kormányközeli média pedig rendszeresen lovagol rajta, ami persze nem csoda. Kedvencem, amikor a köztévén - tehát a mindenki adóforintjából üzemeltetett adón - akadt olyan hét, amikor az esti híradóban minden másnap idéztek jó sokat, felirattal, hanggal az öszödi beszédből. Ez egyszerre kelt szánalmat, megdöbbenést és értetlenséget. A hírhedt mondatok 2006-ban hangzottak el. Ami történelem már. (Értelmezésükbe nem akarok belemenni, mert az nem ennek a bejegyzésnek a témája - A szerk.)
Egy híradóban, amely alapvetően friss híreket, bejátszásokat kellene szolgáltatni. Nem hét meg tíz évvel ezelőtti dolgokat. Azokat is csak akkor, ha nagyon indokolt. Attól tartok, ez csak egy olyan ország egyik tünete, ahol nagy baj van.
A kormányhoz közeli sajtó indokolatlanul sokat foglalkozik a volt miniszterelnökkel. Hatalomra kerülésének reális esélye a nullához közelít, de úgy fest, mint ha még így is félnének tőle. Mindig ugyanazok az érvek, miért kell utálni.

Ha esetleg bármelyik kormányközeli csatorna fogyasztója lennék, akkor eléggé megalázva érezném magamat, amiért ennyire tartanak, hogy csak azt a minimális indokot vagyok képes befogadni.

 

A folytonos öszödözők tulajdonképpen saját magukról bizonyítják be, mennyire tehetségtelenek. Hét év elteltével illene valami frissebb fogást találni Gyurcsányon. Az, hogy évek óta megy az öszödözés, az arra utal, nincs sok muníció odaát, sokszor kell ismételni a régi szlogeneket. (A tönkretette, kifosztotta az országot, stb. és a hasonló intellektuális "érvek" nem játszanak, mert ezek lózungok, amelyeket jól lehet pufogtatni, de értelmük nincs. - A szerk.)

Orbán Viktor azonban szinte naponta szolgáltat valami okosságot. Csak nincsen egy tökös ellenzék, amely lecsapná a magas labdákat. Pártjai inkább egymással szórakoznak. Kár, hogy az életünkre megy a történet.

Nyilván most lesznek olyanok, akik azt mondják, szimpatikus Gyurcsány. Ezt nem állítottam. A volt miniszterelnököt szitokszóvá tette a Fidesz. És különben is, mi van akkor, ha én őt szeretem??!! Jogom van hozzá ugyanúgy, mint azoknak, akik reggel, délben, meg este Orbánt imádják.

 

Az általa vezetett Demokratikus Koalíció egyébként gyűlést hívott össze Nagy Imre újratemetésének évfordulójára. Akik azt mondogatják, hogy a Gyurcsány csak ne tüntetgessen, azok a demokrácia alapvetéseit kérdőjelezik meg.

0 Tovább

Cucu blogja

blogavatar

Vélemények szubjektíven, kritikusan.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek